Ungváry Zsolt: Logikai bukfencek a Pride-mozgalomban

Vannak dolgok, amikkel nem szeretnénk foglalkozni. Nem érdekel bennünket, untatnak vagy kifejezetten zavarnak, esetleg félünk tőlük vagy undorodunk. Az utóbbi években ilyen lett a mindenféle szexuális devianciákkal való kérkedés.

Elmennénk mellette, de olyan erősen tolják a képünkbe, hogy nem tehetjük, s közben elvárják, hogy foglaljunk állást. Nyilvánvalóan mellette, mert abban a közegben, ahol eldöntik, melyik kérdésre mi a helyes válasz, ott az alternatív nemi orientációk éppen úgy az elfogadási skála pozitív végpontján szerepelnek, amiként a keleti szláv háborúban az ukránok. Mi ismerjük ezeket a skálákat, mert a kommunizmusban is léteztek. Akkor a Szovjetunió, a népi demokrácia, az állami tulajdon, a párt vezető szerepe, a PFSZ, a „békés egymás mellett élés” álságos dogmája voltak megkérdőjelezhetetlenek, aztán mi lett belőle… Akkor is büszkének kellett lenni rá, hogy mi vagyunk a történelem jó oldalán, és május elsején fel is vonultunk, április 4-én, november 7-én vörös zászlós pride-okat tartottunk ennek örömére.

Az ilyen büszkeség egyébként tipikusan vagy felülről irányított (lásd kommunizmus) vagy túlkompenzált öntudatosság. Az ember ilyesmire ugyanis nem vág fel, még ha meg is tanul vele együtt élni. Van egy jellemző szófordulat, ami így kezdődik: nem vagyok rá büszke, de… Eredetileg ebből indulhatott ki.

Az ismert események miatt a sajtó sokat foglalkozott ezzel, itt a vasarnap.hu-n is, én most egy látszólagos mellékszálat, de a dolog belső logikájával ellentétes jelenséget említenék: a homoszexuálisok jogegyenlőségét, követeléseit, érdekérvényesítését összekapcsolták a női jogokkal, a meleg mozgalmakat mindig lelkesen üdvözlik a feministák is.

Holott egy, a saját neméhez vonzódó férfi nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a nőkre egyszerűen nincsen szükség. Talán nem zavarja őt, néha elcsacsog velük erről-arról, de az ő világát alig érintené, ha a nők hirtelen eltűnnének a földről.

Ellenben egy heteroszexuális férfi számára a nő öröm, boldogság, nélkülözhetetlen személy, életének beteljesítője, sőt sokszor egyenesen értelme, cselekedeteinek mozgatórugója. Meg lehet nézni egy koedukált osztályban, mit el nem követnek a kamasz fiúk (ellehetetlenítve az érdemi oktatást), hogy tessenek a lányoknak. A legnagyobb magyar, Széchenyi István tetteinek, a haza iránt tett szolgálatainak, kitűnni vágyásának legfőbb oka a nőknek (s különösen egy bizonyosnak, Seilern Crescentiának) való tetszés vágya volt. Javarészt ez inspirálja a férfi írókat és tudósokat, kőműveseket és festő-mázolókat, úrvezetőket és sportolókat.  

Aki tehát a nőt felértékelni óhajtja, a teremtés egyenrangú és nélkülözhetetlen tagjának kívánja látni és láttatni, az nem pártolhatja a férfiak közötti homoszexuális viszonyt.

De, mint annyi más kérdésben, a globális-nemzetellenes-ateista világrend soha nem a logikát keresi, hanem a hagyományos értékek elpusztításának szerintük üdvözítő útját. És ezen az úton éppen úgy elfér egymás mellett a feminista és a nőktől irtózó aktivista, ahogyan a magyar belpolitika Orbán-fóbiája egyesít momentumost jobbikossal, ex-fideszes NER-lovag futballista-feleséget bolsevik őskövülettel, középszerű öregecskedő színésznőt feltörekvő fiatal celebbel. Itt még, mint önmaga paródiája, a mindenütt jelenlévő Greta Thunberg is felbukkan, hogy miután visszatért az Izrael megsemmisítésére indított hajókirándulásáról, felvegye a harcot a magyar fasizmussal.